#Capa központ






Végigfotózták az összes Petőfi utcát, és kiderült, hogy Magyarország leginkább egy Kádár-kocka
 

Végigfotózták az összes Petőfi utcát, és kiderült, hogy Magyarország leginkább egy Kádár-kocka

„Nem vágom miért, de nagyon megható volt ez a kiállítás! Gratulálok! Petőfi for President!” „Rosszindulatú az egész kiállítás, megint volt egy ürügy, hogy a sajátjainkat leszóljuk. Szégyen!” Milyen fotókiállítás az, amely ennyire ellentétes érzelmeket (és vendégkönyv-bejegyzéseket) tud kiváltani a látogatókból? Pedig a Capa Központ Petőfi utcák népe című kiállításának kurátora, Virágvölgyi István elmondása szerint ő kifejezetten törekedett arra, hogy a kiállításban ne a végletek jelenjenek meg, még akkor se, ha emiatt esetleg nem lesz annyira színes az anyag. De szerencsére azért így is színes lett.






Megjelent a Műértő februári lapszáma
 

Megjelent a Műértő februári lapszáma

Nyelveken szóló konstruktivizmus – Kokesch Ádám a Kassák Múzeumban / A kínai golyóstoll szaga – interjú Wahorn Andrással / Art Brut nagyhatalom – látogatás a Museum Guggingban / Jelentés a jelentőkről – múltkutatók a Capa Központban / Aukciós piac 2015 – hazai és nemzetközi összefoglaló / Barokk barokk – Olafur Eliasson Bécsben / Biztonsági játék – a Nagy Imre Emlékház kiállításáról / Kubai újoncok – Art Basel Miami Beach

Műértő Műértő